Paul Verlaine: Érzelmes párbeszéd

A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

Szabó Lőrinc fordítása

Paul Verlaine: Érzelmes dialóg

Magányos, ódon parkban a havon
Két árny sétál az éjben, ballagón.

Szemük holt fény, ajkuk zenéje mély,
Alig hallatszik, hogy mit is beszél?

Magányos, ódon parkban a havon
Két árnyék révedez rég múltakon.

- Eszedbe jut-e még a mámorunk?
- Hogy gondolod, oly messze már a múlt!

- Nevemre néha nem dobban szíved?
Lelkemről álmodsz olykor? - Azt hiszed?

- Ó üdvösségünk tűnt szép napjai,
A boldog csók! - Volt benne valami!

- Mily mély hitünk volt és mily kék egünk!
- Elszállt a hit, a komor égbe tűnt!

Ballagnak ők balgán a bús úton
S csak a vak éj tűnődik szavukon.


Juhász Gyula fordítása

Paul Verlaine (1844-1896)