József Attila: A szemed

-
Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten
S lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifjú pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

József Attila (1905-1937)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ornella Fiorini: Lányomnak

-
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, hogy szállj, erőseket, mint a karvalyé, hogy a szabadság magasságában könnyű szárnyalással lebegni tudj, és siklani az élet színein át, a csendben meghallani a szelet, és minden szót, melyből mesék születnek. Emlékezz erre, és élvezd a repülést a tenger felett, a fűszálakon át, sőt - miért is ne?!-, akár széttépett álmok között, mert mindennek, még a zúzmara jegének is értelme van. Erős szárnyakat szeretnék adni neked, hogy leküzd a távolságot, a port, mely a szívedet szorítja, és mindazt, mi aranynak látszik, de amely valójában nem az. Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, sűrű pelyheset, hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted, és ha le is zuhansz, ne essen bajod. Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked, de nem lehet, mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted. (Fordította: Erdős Olga)
További információk

Závada Péter: Bontás

-
Belém ülsz. Ülünk, mint két egymásba csúsztatott szék. TV szól a szobából. Ma mégse megy. Lemászol. Nézem a függöny bojtját. A szomszéd házat bontják. Az ablakok betörve. Lelátni a gödörbe. Most magamhoz szoktatlak. Már nyitva van az ablak. Vastag az ég, vízhatlan. Megfürdünk a huzatban. Erősen koncentrálok. Mármint csak arra, rád, hogy mit kéne most éreznem. Nem passzolunk lélekben. Befekszel az ölembe, mintha a bölcsőd lenne. Megmarkolod a farkam. Együtt szorongunk halkan. Závada Péter (1982-)
További információk

Wass Albert: Tél

-
Templomi csöndben, Éjjeli ködben Aszkéta-ágat zörrent a szél, Valahol messze, Csillag szemekre Szürke ködfátylat borít a Tél. Túl a tetőkön, Dárdás fenyőkön: Zöld diadémon, pára lebeg, Sűrű vadonban Halkan, titokban, Fenyő-óriások könnye pereg... Néma a szikla, Kristály patakja, Jeges páncélban tompán zubog, Mogorva ormon Nincs rododendron, Csak sötét árnyak: Tantalusok. Mélyen a völgybon, Fűzfa berekben, Néha, titokban zörren a szél, S fent a magasban Pára alakban Halkan suhanó szellem: a Tél. Wass Albert (1908-1998)
További információk