Székely János: Könyörgés
Ezüst peremű, lomha fellegek
Utaznak fent – most egy vagyunk a
csenddel,
Sötét szemedben ott dereng a nyár.
Üvegből fújta szelíd kettesünk
Valamilyen mindenható öröm,
Így lettél húgom, lányom és anyám.
Válj jobb felemmé! Annyit
szenvedek.
Kell, hogy a múltat ismét elviseljem.
Segíts! Tied a súlytalan jövő!
Légy az, kiben sikerül elpihennem,
Légy, kinek minden mélységem
kitárom,
Igaz magam magadba ötvöző.
Ez itt a végtelenség, melyben élünk.
Hiába várod, nem múlik a perc.
Szólok, s megáll a bölcs folyók
folyása.
Szeresd te azt, kit minden elhagyott,
És megunta, hogy egyedül legyen
Áttörhetetlen önmagának társa!
Utaznak fent – most egy vagyunk a
csenddel,
Sötét szemedben ott dereng a nyár.
Üvegből fújta szelíd kettesünk
Valamilyen mindenható öröm,
Így lettél húgom, lányom és anyám.
Válj jobb felemmé! Annyit
szenvedek.
Kell, hogy a múltat ismét elviseljem.
Segíts! Tied a súlytalan jövő!
Légy az, kiben sikerül elpihennem,
Légy, kinek minden mélységem
kitárom,
Igaz magam magadba ötvöző.
Ez itt a végtelenség, melyben élünk.
Hiába várod, nem múlik a perc.
Szólok, s megáll a bölcs folyók
folyása.
Szeresd te azt, kit minden elhagyott,
És megunta, hogy egyedül legyen
Áttörhetetlen önmagának társa!
Székely János (1929-1992)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése