Farkas Árpád: Csikorgó
A szerelem bennem hánykolódik.
Halkan! – csak észre ne vegyed!
Úgy tûnik néki: megalázták,
s most súrolja bent a mellemet.
Mert belém ölelted azt a férfit,
ki egykor téged megölelt.
Cipõje sarka kopog bennem folyton,
míg melletted megyek.
És velem van boltban s piacon,
és fát vág és verset ír velem.
Föléd hajolunk – én nézlek hosszan.
S õ megcsókol téged csöndesen.
Mert idegen bennem az a férfi,
mint fogaim közt a nyers homok,
a párbeszédekben sziszeg némán,
és hallgatásunkban csikorog.
Az éj markában mellém fekszik,
hasonlítunk, mint két dió.
Az éj markában megfeszülünk –:
melyik az összeroppanó?
S már hiába minden nyakas mentség,
e csikorgás õröl, eltemet.
A szerelem sír a csontjaimban.
Halkan! – Csak észre ne vegyed...
Halkan! – csak észre ne vegyed!
Úgy tûnik néki: megalázták,
s most súrolja bent a mellemet.
Mert belém ölelted azt a férfit,
ki egykor téged megölelt.
Cipõje sarka kopog bennem folyton,
míg melletted megyek.
És velem van boltban s piacon,
és fát vág és verset ír velem.
Föléd hajolunk – én nézlek hosszan.
S õ megcsókol téged csöndesen.
Mert idegen bennem az a férfi,
mint fogaim közt a nyers homok,
a párbeszédekben sziszeg némán,
és hallgatásunkban csikorog.
Az éj markában mellém fekszik,
hasonlítunk, mint két dió.
Az éj markában megfeszülünk –:
melyik az összeroppanó?
S már hiába minden nyakas mentség,
e csikorgás õröl, eltemet.
A szerelem sír a csontjaimban.
Halkan! – Csak észre ne vegyed...
Farkas Árpád (1944-2021)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése