Böszörményi Zoltán: Hóhullásban
Ha nincs kihez bújnom,
örökké tél van,
a fájdalom is nagykabátot ölt.
Ropog a tűz a kályha szívében,
néma gondolatok dalára gyújt.
Míg hull a fény,
és világod befutja,
érthetetlen szavakat
szaggat a szél.
Láza van a télnek,
befelé fordul,
hópelyheit szórja a dermedt tájra.
Dombok lelkében kutatok utánad,
befagyott patakok jégtükrében,
reccsenő fenyők ágai között
kereslek szüntelen.
Szemed mélyébe,
lángoló öled tüzébe vetném magam,
hogy ott, és mindenütt,
újra megtaláljalak.
örökké tél van,
a fájdalom is nagykabátot ölt.
Ropog a tűz a kályha szívében,
néma gondolatok dalára gyújt.
Míg hull a fény,
és világod befutja,
érthetetlen szavakat
szaggat a szél.
Láza van a télnek,
befelé fordul,
hópelyheit szórja a dermedt tájra.
Dombok lelkében kutatok utánad,
befagyott patakok jégtükrében,
reccsenő fenyők ágai között
kereslek szüntelen.
Szemed mélyébe,
lángoló öled tüzébe vetném magam,
hogy ott, és mindenütt,
újra megtaláljalak.
Böszörményi Zoltán (1951-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése