Jánosházy György: Téli éjszakák
Ezek a rémes, hosszú téli éjek,
csillagtalan, vigasztalan sötét,
melyben a lélek önmagába mélyed,
s fojtón feszül föléje füstös ég,
sovány, vén pók strázsál elnyűtt fonálon,
kint álmatlan kutya nyüszít s morog,
égő, tikkadt szememre sem jön álom,
mit sem segítnek ízetlen porok,
ágyam köré lopakodik a nemlét
bugyrából sok vádló, keserves emlék,
holt szeretők virrasztanak velem…
Mire felbukkan újra a komor Nap,
és hangtalan jajjal köddé omolnak,
egy hajszállal fehérebb lett fejem.
csillagtalan, vigasztalan sötét,
melyben a lélek önmagába mélyed,
s fojtón feszül föléje füstös ég,
sovány, vén pók strázsál elnyűtt fonálon,
kint álmatlan kutya nyüszít s morog,
égő, tikkadt szememre sem jön álom,
mit sem segítnek ízetlen porok,
ágyam köré lopakodik a nemlét
bugyrából sok vádló, keserves emlék,
holt szeretők virrasztanak velem…
Mire felbukkan újra a komor Nap,
és hangtalan jajjal köddé omolnak,
egy hajszállal fehérebb lett fejem.
Jánosházy György (1922-2015)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése