Jenei Gyula: Másként mesélnéd

a bi­cik­li­ket ne­kitámasz­tot­tuk a dél-
utánnak, és sze­ret­kez­ni kezdtünk
a csa­tor­na­par­ton. a távol­ban talán
kombájn zörgött, s bőrünket

bi­zonyára kel­le­met­lenül érin­tet­te
az aljnövény­zet, de erre valószínűleg
nem fi­gyeltünk, eset­leg csak tompán
észleltük mint apró, za­varó körülményt,

amit nem őriz meg az emléke­zet, de
a tu­dat re­konst­ruálja. nem vol­tak
te­reptárgyak, bok­rok, se fák, csak messzi
li­ge­tek, és hullt ránk a zörgés

mögül a csend. – te biz­to­san másként
mesélnéd! – de végül nem fon­tos ez sem.

a csönd­ben per­sze vol­tak, kel­lett, hogy
le­gye­nek ne­szek: a tes­teké, ro­va­roké,

békáké vagy a gát alat­ti sásé,
ahogy közönyösen da­ra­bol­ja a sze­let.
és az őrző fi­gye­lem. az éhes
állaté. – jöttek a túlsó ol­da­lon

bi­cik­lis férfi­ak: pecások, melósok,
mohó si­he­de­rek? ak­kor sem tud­tam,
mi­kor a sze­ret­kezésből ki­ijed­ve-
eszmélve ruháin­kat vissza­vettük.

néha átuta­zom azon a csa­tornán,
eszem­be ju­tunk fi­a­ta­lon, s ku­tatnám
a part ka­nya­ru­la­ta­it különböző
évsza­kok színe­i­ben, köd mögött és

re­megő nyáron – hasz­ta­lan. amit ke­re­sek,
nincs a tájban –, s már át is su­han­tam
a hídon. sem­mi sem történt. csak meg-
érin­tett pár apró, za­varó körülmény.

***

Jenei Gyula (1962-)