Kántor Péter: Hogy derengjen

„Ki az? mi az? vagy úgy —" 

Egy Ars Poetica. 

Hogy felidézze - nekem az a fontos!
Írja körül fényes, sötét szavakkal,
könnyűekkel és tonna-súlyosakkal,
csapongón, szűkszavúan - legyen pontos!

Írja körül téglavörössel, kékkel,
nárcisz-sárgával, vagy ami nő arra,
lehet titánfehér és Van Dyck barna,
fecskeszárny-, galamb- vagy hamuszürkékkel.

Hitelesen, ha tétován, merészen,
úgy, mint a kés, a kő, a pók, a lepke,
a szél, a fűszál, csiga, homokszemecske;
majdnem lássam, de azért ne egészen.

Ringva a metrumon, vagy zörgő ritmusokra,
kopó a nyúlhoz: közelítsen feléje,
de meg ne fogja, foga el ne érje;
alig neszezve, kopogva, zuhogva.

Hogy már nem odanézni ne lehessen!
s lassan eltűnjön benne, aki mondja,
mert az már nem válik szét célra és okokra;
ha odáig vezetett, tovább ne vezessen.

Csak hagyja, hogy derengjen, mint a hajnal,
mint ködbe szúrt imbolygó gyertya lángja,
mint fekete folyón fekete bárka -
halk surrogását szinte halljam.

Mintha foghatni és szagolni tudnám,
enni, ölelni, járkálni vele;
de ne feszítse meg, és ne döfjön bele!
adjon hírt róla ecetfa poros utcán.

S ne higgye, hogy matematika, vegytan,
vagy politika lenne, jog, efféle -
képletben rögzíthetőnek ne vélje;
ez más, bár mindenben ott lehet, ott van.

Csak kell valaki, aki körülírja
romból, oromból, vak bizakodásból,
egy véletlen, gyors havazásból
felidézze újra és újra.

Figyelme teljét ki rápazarolja,
sötétjére szeme világát,
boldog, szomorú akarását -
mintha más dolga nem is volna.

Kántor Péter (1949-2021)