Robert Bly: Téli vers
Winter Poem
Latyakos télnek mikor indul árja.
Szeretlek, a magam dadogós, szeszélyes módján,
Némán, egy-két szót kinyögve csupán.
Mi elől rejtőzködtünk oly sokáig?
Egy seb, a szél, egy rossz szó volt, egy szülő tán?
Tehetetlenül várunk, mi sem tudjuk, mire,
Furcsán félbehagyottan, felépülőben se.
Ha eltakarjuk a sebet, emberből
Rovarrá vedlünk vissza.
Testünkre a hangya kemény tora feszül,
Páncélunk nő, néma nyelv a szánkba.
Ilyen lehet a hangya élete,
A téli hangyáé, s mindazoké,
Akik sebzetten is élni akarnak:
Lélegezni, érezni a másikat, és várni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése