Izsó Zita: Autómosó

Az autómosóban ülsz,
és arra gondolsz,
hogy ha elég tiszta leszel,
akkor a túloldalon
beül melléd valaki,
aki tudja az utat a lakható bolygókra.
Zúg a gép,
és mossa le a szélvédőről
az elmúlt évezredek nyomait,
hallod, ahogy összekoccannak
a csomagtartóban a dolgok,
a kőbalta, a halcsont fűző, a camera obscura.
Hirtelen elmegy a rádió hangja,
és egy pillanatra megijedsz,
mert most odakint bármi megtörténhet,
elmaradhat a koncert,
amin a szüleid megismerkedtek,
vagy lehullhat egy meteor arra a telekre,
ahova a gyereked szeretné
majd a házát építeni,
de az is lehet, hogy ismét eltelik hat hónap,
odaér a Marsra egy új szonda,
és az, akihez ugyanennyi idő alatt
egy lépéssel sem tudtál közelebb kerülni,
küld magáról pár új képet a telefonodra.
Lassan kiérsz a másik oldalon,
és gyorsan beindítod a motort,
mielőtt újra beülnének melléd azok,
akiket sosem tudtál elfelejteni,
és ma is vissza kellene vinned őket oda,
ahova mentek tőled.
Aztán bekapcsolod a rádiót,
és keresel egy olyan számot,
aminek nem tudod a végét,
felhangosítod, gázt adsz,
és egyre gyorsabban hajtasz,
mintha elhinnéd,
hogy már létezik
az a hely, ahova tartasz.

Izsó Zita (1986-)