Miklya Zsolt: Útszélen, árokparton

Talán a hangaszálak.
Indulna valamennyi.
Nyújtózkodnak a széllel,
így tudnak hazamenni.

Talán az árvalányhaj.
Könnyű selyemruhával.
Érzékeli a tested,
mikor a szellő árnyal.

Talán a cickafarka.
Csiklandozza a talpad.
Simogat, mikor játszol.
Megsimítod, ha hallgat.

Talán a papsajtmályva.
Szétterül, mégis éber.
Gyermek vagy vándor,
útján belőle megebédel.

Talán a bujbujjancsi.
Toklásza közveszélyes.
Legjobb ingujjba mászó,
lerázni nincs esélyed.

Talán a pásztortáska.
Csörögve szól, ha rázod.
Parányi nyeles zörgő
társad és hangbarátod.

Talán a kígyónyelvfű.
Lándzsás útifű másképp.
Hegye füzéres gránát,
kilőve virágjáték.

Talán a murokgallér.
Királynő-csipke lebben.
Közepén bíbor vércsepp,
sóhaj a sziromcseppben.

Talán a bodzatányér.
Illata égbe vágyik.
Zamata nyelveden még,
bodzaút bodzaházig...

Miklya Zsolt (1960-)