Albert Zsolt: Kavics és Kagylóhéj

Part fölé magasló sziklán állok,

Rongyos zászlómmal intek feléd,

Az égen gúnydalt éneklő sirályok,

elhaló üvöltésemtől torkom ég.

Sós szél szaggatja barázdás arcom,

parton hagytál, te, a felejtés tengerén.

Kihajózott veled minden álmom,

Vitorlát dagaszt a holnap peremén.

Zöldeskék hullámok cifrázó tarajjal,

tengerbe fúlt nap a horizont végén,

szavaid ezüstöt szikrázó halrajjal,

melegszem emléked izzó tüzénél.

Lábnyomod a fövenyben mosolyt ír,

de hamar lapoz a szél, sietve letakar,

homok lepi el sebeim és sós víz,

gyógyulni sorsom csak veled akar.

Ajtóm előtt a lépcsőn kavicsok várnak,

néhány kagylóhéj hever szanaszét,

könyv az asztalon, lapjai nyitva fáznak,

Álmodom, karjaiban ringat a hintaszék.

Liliomillatod ingujjamon maradt,

még nem fújta ki belőlem a parti szél,

Kézen fogva szaladnak árnyékaink

a boldogság lakatlan szigetén.

Albert Zsolt (1973-)