Oláh András: vesztesek
1. gyalogáldozat
ócskaságok közt botorkálunk
növekszik bennünk a csönd
s már magunk számára
sem vagyunk fontosak
2. kísértő jelek
leveleket írnak a kitakarított fiókok
mögöttük életre kelnek
az elsietett hazugságok
a papírokból visszasíró szavak
leverik az idő lámpását
visszájukra fordulnak a mondatok
s a pofonokhoz járó feloldozást
ágyhoz szögezi a lelkiismeret
3. semmik vagyunk
már-már szokásunkká vált a búcsú
s megszokottá a messzeség
– így menekülünk
észrevétlen egy másik életbe
4. késő
lakatlan sziget a jelen
a múltba menekülsz
– minden késő:
már nem segíthetek
5. majd
majd… egyszer… talán…
mikor összefutnak az álmoktól
terhelt részeg delfinek
majd egyszer… vagy soha…
hisz mire megérkezel
én mindig elmegyek…
ócskaságok közt botorkálunk
növekszik bennünk a csönd
s már magunk számára
sem vagyunk fontosak
2. kísértő jelek
leveleket írnak a kitakarított fiókok
mögöttük életre kelnek
az elsietett hazugságok
a papírokból visszasíró szavak
leverik az idő lámpását
visszájukra fordulnak a mondatok
s a pofonokhoz járó feloldozást
ágyhoz szögezi a lelkiismeret
3. semmik vagyunk
már-már szokásunkká vált a búcsú
s megszokottá a messzeség
– így menekülünk
észrevétlen egy másik életbe
4. késő
lakatlan sziget a jelen
a múltba menekülsz
– minden késő:
már nem segíthetek
5. majd
majd… egyszer… talán…
mikor összefutnak az álmoktól
terhelt részeg delfinek
majd egyszer… vagy soha…
hisz mire megérkezel
én mindig elmegyek…
Oláh András (1959-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése