Albert Zsolt: Hatmillió
A vonat füstje csíkot húz a völgyre,
szemembe száll, kitörölhetetlen.
Tekinteted a zsebemben hordom,
örök emlék, egy összegyűrt fénykép.
Már kezdenek elfogyni a lámpák,
a vonat rohan, az idő félreáll,
messze visz tőled, megöl a távolság.
Nem tudtam, hogy találkozunk még,
az állomáson egymással szemben,
tágra nyílt szemekkel, lemeztelenítve,
te egy másik sorban, nekem elérhetetlen.
Korhadt testű hegedű hangja dalolja,
halált hoz a hideg hajnal.
S hatmillió esőcsepp kopogtatja,
a kémény füstjében örökre velem leszel!
szemembe száll, kitörölhetetlen.
Tekinteted a zsebemben hordom,
örök emlék, egy összegyűrt fénykép.
Már kezdenek elfogyni a lámpák,
a vonat rohan, az idő félreáll,
messze visz tőled, megöl a távolság.
Nem tudtam, hogy találkozunk még,
az állomáson egymással szemben,
tágra nyílt szemekkel, lemeztelenítve,
te egy másik sorban, nekem elérhetetlen.
Korhadt testű hegedű hangja dalolja,
halált hoz a hideg hajnal.
S hatmillió esőcsepp kopogtatja,
a kémény füstjében örökre velem leszel!
Albert Zsolt (1973-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése