Parti Nagy Lajos: Egy szálkás mozihős
Sikált kőtálak, téli kertmozik,
hol az úristen hasonlítkozik,
valami albán, rossz pufajka rajta,
és mint a gázcső, keskenykék az ajka.
S mert varjakként mi folyton vétkezünk,
csurom egy tollgörcs lábunk és kezünk,
a gyarlóságunk, jaj, semmi se rejti,
bús cvikkerét az úr ölébe ejti,
és úgy legyint, mint szálkás mozihős,
ha visszanyelni sincs már könnye sós,
nagy néma roncs, s bár csöppet sem beszédes,
odavakkant egy fád, szomorú nőnek
(a félhomályban lassan összenőnek):
„na álljon fel, és menjünk innen, édes”
hol az úristen hasonlítkozik,
valami albán, rossz pufajka rajta,
és mint a gázcső, keskenykék az ajka.
S mert varjakként mi folyton vétkezünk,
csurom egy tollgörcs lábunk és kezünk,
a gyarlóságunk, jaj, semmi se rejti,
bús cvikkerét az úr ölébe ejti,
és úgy legyint, mint szálkás mozihős,
ha visszanyelni sincs már könnye sós,
nagy néma roncs, s bár csöppet sem beszédes,
odavakkant egy fád, szomorú nőnek
(a félhomályban lassan összenőnek):
„na álljon fel, és menjünk innen, édes”
Parti Nagy Lajos (1953-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése