Dékány Dávid: Felhők
Saját kis műanyag világom egyik kereke kitört.
Nem mozdul, csak vár, hogy úgyis megjavítják.
Talán önkéntes játékkatonákat kéne hívni,
vagy színes, fonott sörényű pónikat, hogy húzzanak tovább.
De nem fogok megszólalni.
Búcsúszavak utóíze a számban.
Minden olyan lassú, mint még sosem volt.
Egy buborék óvatosan a felszínre kúszik,
egy parányi űr elveszik egy hatalmasban.
Nálam maradt szemceruzáddal felhőket rajzolok az arcomra,
de ezzel csak feketét lehet.
Valahol most egészen távol vagy,
és azt hiszem, már tudom, milyen lehet, mikor egy fantomvégtag fájni kezd.
Hiúságom és hiányod inflálódnak:
egyre nagyobb mennyiségük ér ugyanúgy semmit.
Hogy az életet kigúnyoljam, a tükörben próbálgatom grimaszaimat.
Közben odakint tényleg beborult.
Nézem az összegyűrt, sötét felhőket.
Esni fog.
Nem mozdul, csak vár, hogy úgyis megjavítják.
Talán önkéntes játékkatonákat kéne hívni,
vagy színes, fonott sörényű pónikat, hogy húzzanak tovább.
De nem fogok megszólalni.
Búcsúszavak utóíze a számban.
Minden olyan lassú, mint még sosem volt.
Egy buborék óvatosan a felszínre kúszik,
egy parányi űr elveszik egy hatalmasban.
Nálam maradt szemceruzáddal felhőket rajzolok az arcomra,
de ezzel csak feketét lehet.
Valahol most egészen távol vagy,
és azt hiszem, már tudom, milyen lehet, mikor egy fantomvégtag fájni kezd.
Hiúságom és hiányod inflálódnak:
egyre nagyobb mennyiségük ér ugyanúgy semmit.
Hogy az életet kigúnyoljam, a tükörben próbálgatom grimaszaimat.
Közben odakint tényleg beborult.
Nézem az összegyűrt, sötét felhőket.
Esni fog.
Dékány Dávid (1988-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése