Lélekszirteken

Magunk voltunk csak. Mind otthon maradtak Az önző érintések. Csendek ragyogtak. Mind elillantak Félelmek, feltevések. Ujjaim illettek tarkód ívéhez, Melletted boldogan unatkoztam. Hogy táncoltunk! Ringattam magam benned, S nevettem kislányos zavaromban. Kora őszi varázs. Simogasd felemás Régi-új életem. Te, mint vigasztalás Mit nem értene más, Úgy jöttél, hirtelen. És ott a kertben, Ha álom volt minden, És elképzellek csak, Illatod ingemen, Bőröd tenyeremben, Szép álmok maradnak.

Alszik a hó, és csak suttog a táj. A köd szele mondana valamit még, De az éj betakarja, s a hajnali báj Dala duruzsol csendben a falakon túl. Pára szövi köpönyét, s leteríti Körben az alakon túli világban. Láttam, ahogy kezeit melegíti, Mielőtt elfut a kerteken át. Sála, az inge, kabátja a széken, Mind odaillik a téli szobába. Szeretőm alszik, a párna a szívem, A Hold mosolyog ma az ég peremén.