Lélekszirteken

A parti séták megkötött csendje kapaszkodás az ismeretlenbe önnön magamhoz érő ölelés csak az idő az idő az kevés Levetkőzhetnénk meztelenre magunkra megint mázat kenve eltünne minden tévedés csak az idő az idő az kevés Szoborrá fagyni egy teremben látogatókkal nézni szembe sebeket ejteni mint a kés szemükbe köpni idejük kevés Oldódni fel az értelemben ne kelljen mindig megfelelnem legyek akár tudatban a rés mindent eltakarni az időm kevés Ernst Ferenc (1969-2023)

Barangolásaimnak ára van. Angyal leszek, de szárnytalan. Tudom, sokan ezt nem merik, én így lettem sokkal emberibb. A lelkek is járhatnak gyalog, mint embernek álcázott angyalok. Úgy szállhatnak egy buszra fel, hogy szinte senki nem figyel. Van mit látnom, s van miben higgyek. Szemébe köphetek minden irigynek. A tükröt eléjük nevetve tartom, hogy lássák, mi van a túlsó parton. Ernst Ferenc (1969-2023)

Ma kicsit másként jött elém, fényben fürdött, fátyol arca volt, vállának ágain, egy kék madár dalolt. Ma kicsit mélyebben bújt belém, angyalt játszott, szárnya nőtt, megmutatta istent, a végső zuhanás előtt. Ernst Ferenc (1969 -2023)

Feléd megyek, hogy magamhoz érjek. Felém indulsz, hogy magadra lelj. Betakarlak, mint fa törzsét a kéreg, ahhoz, hogy láss nem kell, hogy figyelj. Téged nézlek, önmagamat látom. Te bennem talán saját képedet. Észrevétlen léptünk át a gáton, áradást táplál a zúgó képzelet. Hallgatom, ahogy szavad szól. Vidáman, mint a hajnalmadarak. Várat építünk őszinte szavakból, érzéseinknek védővonalat. Nem rejtőzködünk, nincsenek miértek. Ahhoz, hogy láss nem kell, hogy figyelj. Feléd megyek, hogy magamhoz érjek, s te felém indulsz, hogy magadra lelj. Ernst Ferenc (1969-2023)

Jégcsap cseppenések közt, párát szül a hajnal.  Síró ereszek alatt,  a járda lapba vésett tegnapi zajjal,  valahol ott maradt a perc, mit neked szántam.  A perc, mi elmúlt,  elszaladt, mint apróvad a réten,  mely után jön egy másik. Abban majd megértem,  minden értünk van.  Semmi sincs csak értem.... *** Ernst Ferenc (1969-2023)

Az elsőt szerettem őszintén, tisztán, a másodikról hittem, hogy bennem ő is, hisz tán. A harmadik volt az első tévedésem, a negyedik tömítés fájó lélekrésen, az ötödik belém mart és én megmérgeztem, a hatodikhoz csak úgy megérkeztem. hatszor szerettem és hatszor haltam, egész életemben magamban nyaraltam. A hetedik. Hit. Temploma a mának. Elfogadom őt utolsó imámnak. Ernst Ferenc (1969-2023)