Lélekszirteken

bokámnál kiégett fűcsomók ülök a ház előtti padon vagy csak gondolom holnap összekötözöm a retket és a zöldhagymát kifejtem a borsót vízzel töltött dunsztosüvegbe gyűjtöm a krumplibogarakat kitakarítom a tyúkólat fölsöpröm az udvart és számolom a napokat figyelem mikor jönnek értem a csend most olyan mint a kút fedetlen arcom tükörképe nem válaszol de látom a vízen a fönn szálló repülőgépet átlövi csíknyíllal az eperfa ágait minden bennem volt már régen a boldogság és a bánat is csak folyton egymásba kenődtek mint lekvár a vajas kenyérbe holnap is itt ülök a ház előtti padon tudom és nézem ezt a száraz fűcsomót Boda Magdolna (1956-)

Lecsöppen egy éjszakai csend hozzáadódik a többihez hosszan kong a hang megsebez egy nő mezítláb oson mint a macska: nesztelen fekete köpenye lobog városról városra és mindenütt az utak és az utak mentén sárga lámpák világítanak hullik az éjszaka fekete vakolata egy kopogás egy csend mennek a sikátorban Boda Magdolna (1956-)

Sajnálhatod ha nem az alkalomhoz illendő módon öltöztél, fátyolba- kalapba délutáni szűrt fényt áteresztő lombok pont, mint egy Cézanne festményen - jaj kedvesem a hajókirándulás elmarad csalódottan leesett fehér kesztyűd után nézel, - én is sajnálom, hogy nem az alkatomhoz illően öltöztem halandósággal átkozott foszladozó Charlie Chaplin öltönybe csokor- virággal és csokornyakkendőbe Mindennek ellenére álljunk a pillanatfelvételhez és lélegezzünk be sokat és mélyeket Boda Magdolna (1956-)

Tele volt benzines palackokkal és lábujjhegyen jártunk és nem mertünk gyufát gyújtani és piros bársonyszőnyeg vezetett az oltárhoz málnaszörpöt ittunk szívószállal A szőnyeg alatt fekete-fehér kőlap ellentmondások kételkedések egyetlen széklábon egyensúlyoztunk fél kézzel de azt mondták mindez semmi azt mondták feltámadunk megdörzsöltük a szemünket Jó ég, még ez is? Boda Magdolna (1956-)

színes gyermekrajzok de ne húzd át a groteszkre sikeredett embert besatírozott angyalka szárnyakkal tüllcsíkokkal és hurkákba redőzött girlandokkal ugye mégis repülünk a képzelet helikopterén még ha furcsán erőlködik is a motor és gyenge lengőlétrán imbolyog a túlsúly mint krikszkrakszember gyermekrajzokon Boda Magdolna (1956-)

Azon a reggelen a nap visszaesett a felhők zsebébe minden csendes lett és szürke egy csíkos házú csiga himbálódzott a fűszálon és a mágus csak ült a kopaszágú fa alatt azt mondta igen aztán hogy nem ő volt az egyetlen aki nem kérdezett azon a reggelen mikor mindenki más igen s amikor ősz volt vagy tél és a nap visszaesett a felhők zsebébe. Boda Magdolna (1956-)

Selyempapírba csomagolt homályos reggeli csend tegnapról itt feledett maradék: kibomlott színes szalag üres bonbonos doboz összegyűrt ezüstpapír darabkákkal és pezsgős üveg mellette dugó és egy apró cetli Boda Magdolna (1956-)

Mióta elmentél, úgy, pontosan úgy tartom a kezem, mintha tarkódat tartanám. Mindenki azt hiszi bolond vagyok, én pedig tudom. Ennyi a különbség. Boda Magdolna (1956-)

Hányszor meghalt már vízbe fulladt elégett vagy csak sarokból sarokba ült házról házra városról városra országról országra ment mendegélt örök vándor szívtől szívig hiába nem ért sehová pedig már az egészet bejárta Boda Magdolna (1956-)

Elhúzni a függönyt, megfőzni a kávét és kicserélni a virágot a vázában, elmenni a piacra és traccsolni az öreg nénikékkel… fonott kosárban őszibarackot és szőlőt hozni, megfőzni és megteríteni az asztalt, odakészíteni az újságot, megvetni az ágyat, föltenni Beethoven Örömódáját, ülni a karosszékben és hallgatni,… és ha véget ér a zene… akkor majd a csöndet, vagy, hogy hogyan lóbálja az őszi szél a fákat,… hogy, hogyan ölelik be lépéseid a poros fűszálak. Boda Magdolna (1956-)

Arany-reggel, ragyogás-eső, keserű csokoládé délután. Estére csak az üres ezüstpapír marad és a Hold Boda Magdolna (1956-)

Nem a széked, asztalod, nem ágyad, hanem a falad és faladon az árnyak. Nem az anyag, hanem az anyagban a tárgyak. Nem a szó, hanem a csend. Csak zöld dió az égi rend, titokkertben terem, mint lélekben a szûzi liliom éjek mélyén lent, delelõ magasan fenn, nem érintheted, nem érinthetem. Boda Magdolna (1956-)

A tündérek birodalmából érkeztem ide Ide, a sárkányok,boszorkányok gyötrelmes hétpróbák világába és már nincs hova hazamennem Boda Magdolna (1956-)

...s ha már végképp nem......csak hagyjál ott az út szélén magamban vándorolni... ...már minden úgy fáj, hogy észre sem venném a cipőkopogásod hiányát; én már régóta csak saját meztelen talpam csattogását hallgatom. Boda Magdolna (1956-)

Lecsöppen egy éjszakai csend hozzáadódik a többihez hosszan kong a hang megsebez egy nő mezítláb oson mint a macska: nesztelen fekete köpenye lobog városról városra és mindenütt az utak és az utak mentén sárga lámpák világítanak hullik az éjszaka fekete vakolata egy kopogás egy csend mennek a sikátorban Boda Magdolna (1956-)

Az ajtók befeszültek régi rozsdás zárak egy folyosóról nyílik minden ajtó s mindegyik elõtt várnak számozott ajtók elõtt számozott emberek én is várok hátha egy majd nyílik és valaki beenged Kopog a csend belülrõl ki ütemesen hallom ahogy a filodendronok mélyet lélegeznek látom az üveg recéin árnyékok jobbra el majd balra el lépnek lépnék ujjaimmal türelmetlenül dobolok a falon Boda Magdolna (1956-)

Az üvegen túl az éjszaka, ideát pedig a lámpa gyenge fényeszép szavak, ...és az emlékek polkát járnak az ablakom alatt. Markomban függönyöm széle, virrasztok, s álmaimban, a csipkén átszűrődő éji fények, neonok pislogó fémes kékje. Arcom arcod tükörképe. Micsoda különbség: az üvegen túl az éjszaka, ideát pedig a lámpa: gyenge fénye. Kinn: te, idebenn: én, magam. Boda Magdolna (1956-)

Fekszem a fűben, nézem, ahogy a szél belekap a szálakba, incselkedik, ... s a fűszálak játszadozva, cinkosan összenevetnek az orrom előtt: ... bolond ez a világ. Mosolyog a tinta is a papíron: ... kéket mosolyog... ... mert olyan jó eltévedni, aztán csöndesen hazamenni, nevetni, megbánni. szép nagy könnyeket sírni,... ... mert bolonddá tesz e bolond világ, és olyan jó bolondnak lenni. Olyan jó, hogy van nekünk a cseresznyefán pirosszemű elefánt, amitől nem szakad le az ág, és nem szakad le az ég sem. Nem is kérdem, hogy miért nem. Ott vársz majd rám, zöld tekintetbe öltözve, ... és szép lassan majd helyére fordul a világ, s állok majd fürkészőn, izgatottan esetleg esetlen, fejem fölött a fű zöldjével, talpam alatt az ég kékjében. Boda Magdolna (1956-)

Idegen vagyok. Igaz már tudod, hogy két cukorral iszom a kávét és hogy reggelente nem fésülködöm. Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz. Hogy néha úgy megyek, hogy állok. Idegen vagyok. Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok, ha elbukni látszom. Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek, de igazából már én sem figyelek magamra. Idegen vagyok. A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből idegen mosolyokat szemelgetek, mint egy folyton éhes madár. Mint egy folyton éhes idegen madár. Vajon meddig tart az idegenség sivatagja, vajon meddig tart e tikkasztó vándorlás? Mikor mondod, hogy isten hozott? Boda Magdolna (1956-)

Amikor nem vagy itt, mélyebben létezel bennem, mint legmélyebb csöndben a csönd. Én ilyenkor csak vándorolok, magamból is kivetve, árván, száműzetve, - és keresem a dalt és a reményt, hogy egy napon majd találkozunk mi ketten a metafizikai létezés sűrű hálóján túl, az itt és ott kereszteződésében és felismersz a csalogány énekében. Boda Magdolna (1956-)