Lélekszirteken

Háromóra tízperckor, a piac nyirkos standsorán, szeptemberben, vasárnap, mikor elkezd viszketni a nyár, a hámló csók, mikor fülledt réseink még viharokat várnak, mert megszokták, hogy hűt, hogy zuhog, hogy vajszínűek a felhők, ha eláll, valahol ott, óra tízkor, lassan simuló ébredéseid határán, a teafoltos párnádba szuszogsz, én pedig megint, most is ugyanúgy, csak épp vasárnap, elveszítelek. Élő Csenge Enikő (1992-)

vannak dolgok, amik feleslegesek, mint az út feléd, mint a színesnek képzelt szántóföldek, amin csak a szürkület játszik a fénnyel. a megkívánt emlékeket, mint téged, az idő csak tartósítja. ha percenként megfutamodom, te még azelőtt lezárod az utakat, hogy ezt eltervezhetném, mert az elmélyülésnek nincs ideje, csak úgy megtörténik. az az út feléd egyenes: névtelen állomások, üres csomagok, honvágy. követem szememmel a tájat, hogy minden bokor egyforma, a madarak mind egy irányba szállnak, csak én vagyok ma más, az árnyékom ma nem követ, egyedül csallak meg, hogy aztán veled maradhassak. vannak dolgok, amiket nélküled nem értenék, ilyen a kakaó száraz zsemlével. a türelmes megszokás, az elrejtett álmok, hogy nem kelünk fel délig. a kitartó összeadás és a páratlan felismerés, hogy bár egyek akartunk lenni, de te meg én, az már kettő. Élő Csenge (1992-)