Lélekszirteken

Megírlak majd, ha meg tudom fogalmazni a hűs szelet, napban felizzó hajnalon ahogy a csendes levelek közül kacéran rám nevet, megírlak majd, a fény mögött ha láthatom mélységeit, szivárványívbe öltözött játéka többé nem vakít, feladja izzó titkait, megírlak majd, ha nyári éj vásznán kacsintó csillagok közé többé nem hív a mély, fényükből már nem olvasok puhán simító holnapot, megírlak majd, ha csepp eső útját járva az üvegen fut, kerül, s a vonzerő fogalmába zárt értelem nem lesz csak száradó jelen, megírlak majd, ha szirmokon színt látok és matériát megrezdülni ha átfogom, és két kezem nem éri át amit ölelni megtalált, megírlak majd, a részletek száraz sorába bújtatom felismerni vélt lényedet száz teli karcolt oldalon. S már nem lesz miért elmondanom Hepp Béla (1961-)

Szerethetetlen szürke tél feszít, lenyom, milyen mogorva, fénytelen, álmot se rejt, színes tüzet se szít, az értelem semmit sem ér velem, és csönd kopog, olvadt románc a tél, híg sárnyomokba lépett félszavak, volt hó, hideg… még visszakellenél, s én lassú, rongy ködökbe oldalak, és kergetem magamban szétesett körökbe törten egyre, legbelül, álmokba vágyva szépet, édeset, önmagam így, szerethetetlenül. Hepp Béla (1961-)