Lélekszirteken

Elmondanám, ami van, a szóba faragnám magam, az időbe vésném, ami volt, akár ha zsák, akár ha folt, óhajtanám, ami jön, úrrá lennék az ösztönön, megragadnám, mi elenyész, az ész vezetne, nem a kéz, kiáltanám a verseket még akkor is, ha kinevet mindenki, aki eddig élt, tovább ragoznám az igét, építeném a hidakat, lábat, fejet és nyakat, forognék fenn a tornyokon, a széllel volnék én rokon, emelnék roppant súlyokat, acélos, nehéz sorokat és ráfújnék a semmire, hogy ne féljetek ennyire. Hogy ne féljetek ennyire! Karaffa Gyula (1964-)

Istenem! Ha erre jársz, mifelénk, ne felejts el betérni hozzánk! Mindig van itthon amivel megkínálhatunk; friss a kenyér, hideg a bor, és a hitünk is romlatlan még. Ha már ettél, s esetleg fáradt lennél, ledőlhetsz a nagyobbik heverőn; kellemes huzatot csinál a konyhában a régi kémény, ha rányitjuk a szobaablakot. Addig mi halkan leszünk. Este kiülhetünk a tornácra; Rengeteg mesélni valónk van Neked. De ha akarod, csak együtt hallgatnánk Veled, ahogy érik a dió a fán. Istenem! Ha erre jársz, mifelénk, ne felejts el betérni hozzánk! Nem kell szólnod mielőtt jössz. A kapun a jobb oldali csengő a miénk. Karaffa Gyula (1964-)