Fuchs Éva: Ismeretlen ismerős
Szépen vasalt hétköznapjait a szekrény mélye rejti mind, néha fejébe nyom egy kalapot és magára ölt egy ünnepnapot, ilyenkor nagyon szép. Végigsétál a városon, s mire az est átoson a tereken, már otthon ül, lassan elbomlik a nap, mint egy rossz csomó azután újra megvirrad, és újra látom őt, az ismeretlen ismerőst, nem tudom, honnan ismerem amikor szembejön velem mellettem elhalad s már csak árnyékát visszhangozzák a falak… Fuchs Éva (1949-)