Lélekszirteken

Bekötött szemmel rezdülünk, egymással szemben tapint a vágy, még nem érintesz, még nem érintelek, képzeletünk teremt csodát... A végtelen finoman ölel, érzékeink bújócskáznak, illatok között játszik a nincs, egy sóhaj tétován rebben, majd követi a többi is... sorakoznak kimérten, lassan, testünk még mozdulatlan, de az idő már csúcsra hág... bilincs kattan... zuhanunk... és robban a vágy Katzler Hilda (1954-)

Amikor a lét minden dimenziója a szeretet vásznára vetül, amikor a tudatalatti ismerős jeleket kódol a felejtés áramlataiba, amikor a hazugság megszégyenül a lélek labirintusaitól, amikor a megbocsátás rádöbben a lényegére, amikor az emlékezet tükröt tart a képmutatásnak, és ezek nemcsak jelmezek, akkor, csakis akkor higgy annak, aki lecsókolja maszkodat… és ha megfogja a kezed, tudni fogod, a másik álarc mögött ki lehet. Katzler Hilda (1954-)