Lélekszirteken

Hagytam elcsitulni sötétedéskor a folyót, s én hurcoltam a csendjét tovább. Tavasszal eget nyitottam a madarak felé, s míg énekemet énekelték, szárnyaik szántóföldekké szélesedtek, tollaik a Napot ragyogták. Anga Mária (1955-2021)

Szivárványba rejtőzik a fény, mintha rejtenélek tébolyult magamba. Tudom, egy pillanat, és megbomlik az elfelejtett szavak csendje. De elég-e erre emlékezni? Vagy csak erre érdemes. Anga Mária (1955-2021)

Átvirrasztottam minden éjszakát, a múltakat, az eljövendőket. Nem figyelem már a fény zárványait az égen, karodba karolva menekülök, mint néma fegyencek a körbeséták idején. Mindig ugyanazok a fák árnyasodnak körém, ugyanabban a kertben lépdelek, de a térdemhez verődő virágokról már semmit nem tudok. Levetett ruhadarabjaim helyett megtalálom végre szárnyaimat. Anga Mária (1955-2021)