Lélekszirteken

Tavaszfűtötte éjjelen kibújtak mind a virágok, megint rámront a szerelem, szívemre ha most se vigyázok. Melyik virág hálóz be megint? A szívem melyiké lesz? A fülemülék szava arra int: a liliom, az a veszélyes. Nadányi Zoltán fordítása Heinrich Heine (1797-1856)

Áll egy fenyő magában, zord északi bérclakó. Csak szendereg és fehérbe takarja a jég, a hó. Álmában messze délen egy pálma, akárcsak ő, magában búsong némán és lángol a sziklakő. Nadányi Zoltán fordítása Heinrich Heine (1797-1856)

Nem sóhajtunk, könnyünk se csordul, mosolygunk, mi több, nevetünk! Nem árulkodik a titokról keserű ráncunk, tört szemünk. Némán vergődve ott hever lenn a lelkünk véres mélyein. S ha vadul tombol is szívünkben, szánkat görcsbe rántja a kín. Kérdezd bölcsőn a csecsemőket, kérdezd sírban a tetemet, talán ők felfedik előtted, mit sosem mondtam el neked. Szabó Lőrinc fordítása Heinrich Heine (1797-1856)

Mit mondjak leveledre? Nem ver le oly nagyon, tudatod: nem szeretsz. De tizenkét oldalon! Megannyi teleírt lap - kis kézirat-köteg! Komolyan nem szakíthat, ki ily sokat fecseg. Baranyi Ferenc fordítása Heinrich Heine (1797-1856)

A hajad olyan fekete, a ruhád oly fehér: az ifjúság ígérete az élettel felér. Ó, csal az ember élete! ki tudja, mi nem ér? Ruhád is lesz még fekete, hajad is lesz fehér... Babits Mihály fordítása Heinrich Heine (1797-1856)