Lélekszirteken

Éj van, halkan, reszketve kel Az őszi szél zenéje, Mintha a föld zokogna fel Vádat, panaszt az égre. Fejem felett a felleget Látatlan kéz zavarja, S a földre kérdőleg mered A holdnak véres arca. Egy óriási árny suhan A mindenségen átal, S egy percre engem is bevon Fekete fátyolával. Egy percre csak, s egy perc alatt Érzem reszketve, fázva, Amint a létnek rám szakad Egész kálváriája. 1905. Móra Ferenc (1879-1934)

A szív a legfurcsább csavargó, Vigyázzatok reá nagyon! A megszokás halála néki, De mindig kész van útra kélni, Ha nyílik rája alkalom. A szív a legfurcsább csavargó, A tolvaj-utat kedveli, Hiába tiltja tilalomfa, Nem hajt veszélyre, tilalomra, Még vakmerőbben megy neki. A szív a legfurcsább csavargó, Minden lépése új talány: Onnan szalad, hol rája várnak S hívatlanul oson be másnap Pár ragyogó szem ablakán. A szív a legfurcsább csavargó, Ne bánjatok durván vele! Mert ahonnan elűzték egyszer, Hívhatják vissza bár ezerszer, Nem látják többet sohase. A szív a legfurcsább csavargó, Dölyfös kacajjal elszalad, Hogy megalázva, elgyötörve Visszalopódzék a küszöbre, Hol csupa dacból megszakad. Móra Ferenc (1879-1934)