Kristina Calu: Én vagyok
Én vagyok a könyv, melyre olykor könnyed hullik Lapjaimon az idő hol lassan, hol gyorsan múlik Illatos testem két kezedben fekszik Betűim ezer szám kedvedet keresik Én vagyok a zene, mely mindig elvarázsol Tőlem érzed magad a gondoktól távol Elviszlek magammal bárhová, ha kéred Közös táncunknak semmi nem vet véget Én vagyok az ösvény, mely erdőben kanyarog Nyári hőségben rajtam szürke por kavarog Vigyázva figyelem, lábad merre vezet S a jó úthoz én nyújtok segítő kezet Én vagyok a ház, mely oltalmat ad Téli fagyban, vagy nyáron, ha tombol a nap Tiéd a székem, az ágyam, a fürdőszobám Neked illatozik esténként apró konyhám Én vagyok a híd, mely folyón ível át Ha a túlpartra mennél, leszek a szolgád Erős hátamon biztonságban vagy Lépteid hangja bennem örök nyomot hagy