Lélekszirteken

A kaktusz és homok kora elközeleg – a barátságnak: vége.” (Petri György: Felirat) csak el tudnám mondani csak végig tudnám csak ne vágna olyan érdektelen csak ne peregne le róla mindez csak hagyná de nem belevág és átveszi a szót és lenéz én ezt ne mondjam mert nem így van ez így megy sok éve évtizede igen én nem tudom én hülye vagyok majd ő lesz az aki végleg megbántódik és végleg ott hagy majd felém se néz Szolláth Mihály (1955-)

volt egy kert benne szél járt és napsütés szórta szét áldó gyöngyeit mandulák barackok almák vérmeggyek mindenütt ha csak egyet vettem ajkaim közé máris ott volt az Éden de legjobb volt a július mikor a kukorica fiús termése érett s bódítóan érett illatát felraktam jókorán magamnak bajszát legényke-mágia s hátul a nagy diófa ágai közt ültek a csillagok szédültem a tátongó űrben s alatta a nem használt kút mint a halálba zuhanás tabuja tárva tükrében a jövőnk ott éltünk mind ma már oda vannak át barackok mandulák s a házból mindenki felzuhant az Égbe csak én élek még itt lenn fuldokolva a vízben a kútmélyi víztükörben Szolláth Mihály (1955-)