Lélekszirteken

Begyűjtöm a világ bugyrába tudom hogy minden szétesett kihullt az üres földgolyóra nem is tudta hogy nem leszek csak forog forog minden bennem részvéttel néznek angyalok minden mit láttam meggyötörten nem látják már az ablakok Tass Marianne (1930-)

Ahol sátor volt, most a varjak ülnek, ahol hó volt, ott tó van megint. Nyújtom neked, és nem tudod átfogni, a tekintet a semmibe tekint. Elmozdult fény és ámítások keringenek csak múló táj felett, a köpenyed keringő szárnyként csapkod, üres tájban üres az üzenet. Nem is látom és megfordult köröttem lehet hogy most őserdőben vagyok, a forgószínpad történését éjjel folyton forgatják néma angyalok. Tass Marianne (1930-)

A tornyok tűje csipkésen remeg, pára-gyöngyök adják a keretet, hőségben lassan bomló mélynyomat, csak elmosódott vonalakat ad. Tapogatódzva indulnék feléd, de szétolvad majd mindegyik kerék, tüllfüggönyön át vibráló csöndben lassan olvad az idő köröttem. Tass Marianne (1930-)

Hófehér hegedűn hófehér dallamok az álom szárnyain szállok és hallgatok ez az a ragyogás ömlő szimfónia felizzó kottasor: nem szabad szólnia Tass Marianne (1930-)

Papírvirág, virág papírból, illat hiánya vár az úton tefeléd, most jégecetté dermednek az órák, különös fátyolban a város, és minden kő amit megérintettél, ótörténet ez, és sose érek el hozzád. Tass Marianne (1930-)