Lélekszirteken

a hiábavalóságot nem kell tetézni így is úgy is létezik aki hív azzal menni kell aki nem hív hallgattatni kell – leszerelni a lehallgató készülékeket – kilakoltatni a szerelmet – az egyváró-mindenkit visszautasító frekvenciákat – egy korszerűbbre cserélni le – és ismerni meg az egyen túl más számrendszereket – Nagy Zsuka (1977-)

ülök barokkosan, egy patetikus sorban, zsebembe gyűröm ezt a napot is — valaki összemosta az időt, a színeket, centrifugál, szeretkezik, kiteregeti, és mint kifestőket kisgyerek kezébe, adja át a holnapot, satírozza, firkálja, kimegy a vonalból, eső, köd lesz, gennyedzik, szaga van a versnek, késő szüretelésű vesztergomit rá — és később mássz ki egy ablakon, keresd meg azt a fát, és érezd, ahogy aszott mellével, kiélt testével rád fekszik az ősz — Nagy Zsuka (1977-)

Azt a morzsát a kagylóból, nem töröltem le, mert eszembe jutott az arcodon az az anyajegy. nem akarom, hogy vége legyen a télnek. ahogy nő szemben a házon a borostyán, eszembe jut a mellkasod, a téli fákat is akarom, borostád, nyírt szakállad mind, sokszorozva vagy, hófelhők jönnek, és a varjak mennek az erdőbe vissza. olyan egyértelmű minden, mint ez a végtelen hófehér. nem állok fel az ablaktól soha, soha többé. szóval, rád látok az ablakomból, tűzfalon borostyán vagy, kagylóban kicsi morzsa, és sok lombtalan fakorona. hogy lesz ezután, nem érdekel, csak ne múljon el ez a tél, a tavasz nem hasonlítana rád. Nagy Zsuka (1977-)