Lélekszirteken

Össze kellene markolni minden erőt, minden jóságra született emberi ész- és szíverőt és a folyamok zúduló zsilipjeit, az óceánok szökő árjait, a föld gyomrában égő tüzeket, a delejt, a nehézkedést és atomot, naprendszerünkben száguldó minden csillagot, hogy farkasgúzsba kössünk velük mindent, ami gonosz, alattomos és becstelen, romboló bűn és örökös kárhozat, a sátán oltárán égő áldozat, mi az életet kínná torzítja el, ami porba sújtja azt, ami felemel, és ez az erő győztesen állna őrt a világ végéig mindannyiunk felett, hogy vissza senki ne hozhassa az ősi, évezredes bűnöket, akkor, Testvéreim, üdvösség volna élni az emberhez méltó, gyönyörű Életet. Olosz Lajos (1891-1977)

Aranyfüvek megértek, terhesek és halálosak. Júniusi este van. Rózsaszínű akácvirág esőverten hull alá. Szép volt, kár, hogy sietett. Olajfának mámorító illatárja átölel. Buja karján megszédülve pihenek. A csillagok hunyorítnak és szikrásan játszanak a hollószínű bársonyon. Valaki jár, valaki megy. Kezében rejtett csóva ég. Felaranylik néha az égre. Júniusi este van. Olosz Lajos (1891-1977)