Lélekszirteken

Az éjszaka belopózott a versbe, ahogy a kerítés résein át a dombokról a kertbe jön, nesztelenül, és úgy, hogy azt hisszük, így kell, ez a dolgok rendje, mintha a versbe is el kéne jönni az éjnek. Az éjszaka belopózott a versbe, a betűk résein át, ahol a görbék nem érnek teljesen össze, ott surrant be, s most a sorok fölött ül, ahogy a kertben a diófa tönkje fölött. S mintha még a hold, a telihold is ott lenne a vers fölött. Egybevágó mozgás A színes szalag a kertben szertefut, a séta elindul rajta. A séta tekereg a kerten át, s pontosan, mint egy szalagon, ketten ballagunk rajta. A bal oldalon haladó vagyok én. Még nem vagyok megriadva, mert, akár egy sci-fi-ben, nem tudom, hogy mellettem is én jövök kicsikét lemaradva. Antal Balázs (1977-)

elvitte volna már az ősz elvitte volna messzire elvitte volna teljesen hogyha úgy lett volna jó de visszahozta inkább ide vissza egészen tegnapig hol addig kihűlt már a hely ott minden újra felborult és én dönteni nem tudok hogy lett volna jó ha lassan apránként eltünik vagy így hogy visszajött de jó hogy vissza épp a tegnapig a hűlt hely újra vérmeleg nem tudom hogy lett volna jó de most már másképp nem lehet csak így hogy visszajött ide menetrend szerinti járaton megjött a ködös október megjött az is ővele és itt ma minden őszies a vérmelegnek hűlni kell és hogyha hívom nem jöhet nem járhat erre szeliden nem látogathat el ide mert errefelé idegen Antal Balázs (1977-)

(megmaradt barátaimnak) szétszakadnak leírt szavaim betűkre törnek szét mondataim lezuhannak a képernyőről kiperegnek a nyomtatott papírból felitatódik a telefirkált füzetekből a tinta amit grafittal körmöltem le kidörzsölődik egyszer csak jelek nélkül állok elfelejtve amit valaha gondoltam elengedve amit a kezemben tartottam ennyi volt vége szétesem ahogy a jeleim esnek szét csöndesen észrevétlen egyfelől úgy értve észrevétlen hogy nem sebződöm meg és fel is épülök egyből és azt is még mindig észrevétlen olyannak ahogy mások eleve vannak nem emlékszem az előzményekre tulajdonképpen egy újrakezdésről beszélek amelyben azt gondolom hogy az élet nem is olyan nagy ügy megtanulok szerelni barkácsolni a hobbim nagyon más mint a munkám de hát a munkám is valami egészen más lesz kicserélődöm egy szó mint száz és egyszerre könnyedén túljutok a peremén mindannak ami előtt megálltam leragadtam félig belelépve ám teljes egészében kívül mindegyiken közösség szerelem család kezembe veszem az egész ...

A színes szalag a kertben szertefut, a séta elindul rajta. A séta tekereg a kerten át, s pontosan, mint egy szalagon, ketten ballagunk rajta. A bal oldalon haladó vagyok én. Még nem vagyok megriadva, mert, akár rossz álomban, nem tudom, hogy mellettem is én jövök kicsikét lemaradva. Antal Balázs (1977-)

letérdelek eléd és földig hódolok neked hatalmas szorongás megszűnt az agyam agy lenni megszűnt a szívem szív lenni mi kell még teneked én uram parancsolóm legyőzőm oltalmazóm te kísérsz engem eleitől fogva megfogtad a kezem az óvoda ajtajában neked adtam az ebédemet mindennap az asztalra hánytam de kitartottál mellettem és másnap is vártál kikísértél a nagyobb fiúk közé neked adtam a gyávaságom amikor azt mondták a rokonuknak húzzak be hogy aztán nyugodtan bánthassanak mert én is a magamnál kisebbet vertem felkísértél a hegyre amikor focizni indultam neked adtam a szégyenem a többiek a nagy cseresznyefán lógtak közéjük keveredtem a szabad réten a fa alatt amelyért nem nyúltam amelyre nem másztam pedig azt se tudtam hogy az valakié és ezért nem értettem hogy a kezed között vagyok csak mikor hazafutottam a botos ember elől és aztán az ablakban álltam a karjaidban izzadva fuldokolva hogy vajon utánam jön-e pont énutánam ott voltál amikor túl jó tanuló lettem a túl rosszak között és neked...

Az előszobában lakik az érkezés. Hosszú, vizes kabátja, sáros cipője van, kalapja alól nyirkos arc figyel. A küszöbön az indulás tanyázik, az ő cipője tiszta, kabátja száraz, kalapja itt még aligha van. Kintről a kint mindig ráesik, ahogy az érkezésre mindig a bent zuhan. A kettő ritkán találkozik – a találkozás a lépcsőházban lakik, de beszűrődnek a hangjai. A bentiek próbálják hallani, vagy nem hallani. Az előszobában laknak a köszönő szavak, ott lakik a szia meg a viszlát, és ott lakik a ki az is, meg bejut rá a válasz, az a válasz is, amire az ajtó zárva marad Antal Balázs (1977-)