Lorand Gaspar: Éjszakák
billegés-barázdálta levegő gyökértelen kiterjedés hol szakadatlan világok foszlanak szét állnak össze éjszakában táncoló hópihe szívünk fülében az ittlét oly közeli szavainak dobogása - hó emléke a bőrön tűnt képek olvadt kristályai kerítetlen éj emlékeket bekerítő sűrűdő táguló fellegek fénybe hajított szalma szélben kavargó aranyposzáták még hallgatom egy pillanatig mindazt amit fül hang agy és ujjbegy kiszálazhat a dolgok végtelen-hosszan vonszolódó folyamából sodor a víz még morzsálló szavakat melyeket kézről kézre szájból fülbe csipetnyi fénnyel gyásszal adunk tovább - nagyon halkan beszélünk léptek nesze terjed féktelenül görög egy élet parazsa újabb reggel új alkony vöröse torkokban porló kőzúzalékon - valaki bennem hallgatja szüntelen a dolgokból a fülnek nem hallható dobogást - * hittük érintjük a medret de az éjszakának alja nincsen se teteje fala se ablaka - (Nem igaz tán hogy a lélek érzékelte kevéske fényre szükség van ha meg akarjuk ismerni a sötétet?) És emlékszem távoli...