Finta Éva: Ülnék melletted…
Ülnék melletted én, a jámbor örök anyagból, tán titánból nemes fémek ötvözetéből legapróbb részecskéből: fényből… Múlandóságból, hervadásból illatok elkevert dalából zsongásból, zsibongó erekkel virágzó, rózsálló tüzekkel… Ülnék melletted én, a bátor szoborba öntve hallgatásból vagy szökőkutak csobogása módján szavakkal dudorászva… Csak itt ne kéne várnom estig és holnapig, s minden napestig magamba visszaszelídülve a múló múlással vegyülve míg átveri az üvegablak áttetsző anyagát a tegnap a lebukó, az alkony napja s számat nem kulcsolja lakatra. Finta Éva (1954-)