Lélekszirteken

Hajnalra megfagy, és szilánkosra törik a benned álmodó alkohol. „Az lesz a tökéletes béke” — amit addig csak nyomokban tartalmazol. Abortálva az időből fázik addig vézna tested pucér ágyadon. Hajnalra fagy csak meg benne, s robban szét szilánkokat szórva a fájdalom. Dukay Nagy Ádám (1975-2017)

Festésre váró kisszoba a sors — kiköltözés előtti szállás. A közepére tolt, arccal egymás felé fordított bútorok hátán az okkerre sárgult címkék elvált sarkait a nyitott ablakok belélegezte záporillat zizegteti. Összekaristolt parkettáján üveggolyókként pattognak a rejtekükből előbújó neszek — koppanásaikat hosszan visszhangozzák a képkeretek sápadt nyomaival foltozott, s a kihúzott szögek hegeiből téglaport vérző falak. Dukay Nagy Ádám (1975-2017)

hogy már nem várod tessék utolsó szövegem akkordjaim látom nagyranyílt szemmel hallgatod arcodon elgondolkodtató kétségbeesés zsebedben maradék sárga virágjaink véresen hervadoznak napilapba törlöd fáradt szemed mint mikor éjszakákat sírtál át hogy neked csak én legyek ilyesmik még mást is köszönhetsz nekem csak majd nem érted miért lett ez is a tiéd mostanra késő reszketsz újra az utolsó buszon halállal kell végégkószálnod sokadik tavaszod jószagú éjszakáit Dukay Nagy Ádám (1975-2017)