Lélekszirteken

Fekete bársonyfüggöny ma az éjszakai ég. Mögötte a titkok színpada. Milyen darab megy? Tragédia? Komédia? Nonstop előadás. Lelkesek és vonakodók mind ott vannak a castingon. Szerepet visszaadni nem lehet. Esőnap sincs. A színpad forog, s ott vonulnak mind a beválogatottak – vagy a kiválasztottak. Állandó a rendező. A koncepciót csak Ő ismeri. Saját színpada. Van ki jobbra mehet. Van ki balra. Sógor Zsuzsanna

ablak homályán elcsúszó fény ház falán virágzó repedés csorba lépcsőfokok betonjában vacogó kavics szögek indokolhatatlan felkiáltójelei csupasz szobák falán kihúzott fiókokban szűkölő üresség tekintetedtől porrá válik a csipkefüggöny a vakult ablakon és kint? honnan a hátsó kertek semmibe nyíló kapuinak megválthatatlan magánya?

utak kutak keresztek patakok hidak füzesek málnások szőlők kunyhók faajtók vaskilincsek borospincék kukoricások búzatáblák répaföldek kiscsibék sasok verebek esték nappalok reggelek napfény felhők esők zápor vihar jégverés aszály porvihar rögök méhek lepkék bogarak csigák szöcskék madarak rétek erdők bozótok virágok levelek illatok derek zúzmarák havak kémények füstök falak álmok remények szavak

hová lépek ha elfogynak lábam alól a kövek hol alszom el ha ágyamat a föld már elengedi de nem nyúlnak érte tartani a felhők karjai hová bújok a határtalan síkon ha fenyegetőn földre hull az égbolt meddig látok mikor szemembe marnak keserű koromködök mit nézek mikor széthullanak körülöttem a színek mibe kapaszkodom ha tenyeremből kihullik a reggel kinek kiáltok mikor elszöknek előlem a szavak kit hallgatok ha a csend önt fülembe ólmot sárga szirmokat sírnak értem fagyott krizantémok

Parafrázis, Cormac McCarthy azonos című regényére hallotta hogy a fehér fátyol sikoltva elszakad a deres vaskorlát parázzsá vált kezében vad tüzek gyúltak szelíd madarak szemében a folyó büszke hídja elporlott gyenge talpa alatt az elvetett magnak a föld nem volt bölcsője már a zavaros vizek nem oltották szomját szél marta szemében vacogott a magány

nyáréjszakán úgy néztél engem mint tengerész a Sarkcsillagot ha hó esett nekem a legszebb volt benne a te lábnyomod a széllel szemben jártunk az eső arcunkba folyt házfalak repedései nyelték el lépéseink redőnyök fénycsíkjai cinkosan követtek az éjszakai kertből áldott mézillatot küldött a hárs a moziban elmaradt az előadás mert csak ketten váltottunk jegyet rá azt a filmet nem is vetíthetik le többé már