Lélekszirteken

Pár utolsó sugár szögez padhoz a nyár mégsem én pilinkézek hulló levél ága reszket érte utána kap veszteg miért nem marad nincs terve holnapra a következő pillanatra eszébe nem jut feltakarni gyökere törzse titkait Zsengétől mérgesig zöldellő dagálya apályra mit felel ha lombja egyszer égre kel kórusban szólót énekel s ha paktumot a széllel köt ugyan melyik enged a huszonegyből Színén milyen emléket melenget igényli-e a társaságot fonákján eltűr-e kártevőt átkot túlél elvisel bevall mit maga vét hibát nem szórja be hamuval fejét bűnben nem vezekel ahol a szánalom ott veszik el Ritkaságszámba megy ha a pad a város főterén szabad dimenzióiban pihenő fája a levelet ide ejtette ő meg félszegen és félfenéken ül ketten is ülhetnénk egyedül de hol itt egy fa talán a szökőkút egy ága termette nem más szál levél utolsó csobbanás Czilczer Olga (1940-)

Ott ahol kilyukadt a kék és nem volt semmi szín hiány-pótolni semmi folt egy fogható vagy légnemű anyag kéznél egy szó de annyi sem akadt a tépett ég önérzete kicsapott harag és gyűlölet verte a habot és az álfolyó medréből kilépett ami szárnyak partja már csak enyészet s „lehetett volna másként” a másik part hol volt hol nem ide se látszik egy fehér felhő hét szín tartománya későn ívelő belső szivárványa mutatta meg magát a vizek felett miközben lassan egészen este lett Czilczer Olga (1940-)