Lélekszirteken

Vagyunk két villám-vert fa tűz jele, éjféli erdőn két világító máglya, két meteor szikrázó fény-uszálya, egy sorshang kettős nyílvesszeje, egy-igába tört lovak kényszere, melynek futását egy gyeplő cibálja, vagyunk egy-gondolat kétívű szárnya, egyetlenegy tekintet két szeme, iker-árnyék, mely sírboltra vetül, ókori Szépség álmodik a márvány sírkő alatt, nyugszik időtlenül, titok, melyet két hangon hallani, két szfinksz vagyunk magányunk éjszakáján, közös kereszt kettétárt karjai. Rab Zsuzsa fordítása Vjacseszlav Ivanov (1866-1891)

A földre hullt levél ajándék, Körötted bíbor verssorok... Tündöklő-csöndes a halál még, Ezüstbrokátja rád ragyog. Az alkonyat arany porán át A távol épp így senyvedez; S hegyek fölé terítve szárnyát Kék-szürke búd így lengedez. S a mennyeken sziromlik, ég a Holdfény - oly tiszta és fehér!... És imaként szállong a néma Fákról a lángoló levél... (Baka István fordítása) Vjacseszlav Ivanov (1866-1891)