Lélekszirteken

Álmomban lábnyomok vezetnek az égbe. Mezítláb bandukolok, hogy ne zavarjam a csendet. Avarban szunnyadó fény, pocsolyába’ ringó szavak felett átlépek könnyedén. Vállamon havas karja anyámnak, fáknak, paplan alatt sodródó távlatok. Angyalidőben csak a holtak ténferegnek, miközben a lét darabjai szemembe hullnak, ahogy megágyazok egy hópehelynek. Papp Ákos (1965-)

Arányt vesztett vágyak kapaszkodnak egymásba, sóhajod résnyire tárja a hajnalt, közöttünk matat a fény, ébredezik, átölel. Papp Ákos (1965-)

Felhőkig érő vízben, fák között ring, lezuhannék érte, ki tudja hová, nád közé, békanyálba, a mélybe, ahol a part összezsugorodik, ahogy árnyéka megpihen ölemben. Papp Ákos (1965-)

Ablakban eltévedt fény tapogatja a falat. Egy bogár óvóhelyet keres. Korlátra támaszkodó szellemek nézik kíváncsian. Villanyoszlopok döfik a földet. Tóba rajzolt árnyék integet. Papp Ákos (1965-)

Pókhálóba zuhanó házak, szétcsorgó éjszaka, pislogó tekintetben málladozó sötét. Ablakpárkányra terítem száradni álmomat. Érintésed az első expozíció. Csak várj, még felmarkolom, ami belőlem megmaradt. Papp Ákos (1965-)

Látod, vágyaim fákká nőttek. Széttárt karomon átszivárog a fény, és az avarba zuhanó ég. Papp Ákos (1965-)

Egyszer felmorajlik a csend és zsebre gyűröd ezt a didergő éjszakát. Felébredsz megíratlan versek között, ahol tökéletlenséged része az egésznek. A térdedben rogyadozó otthontalanság billenőformaként erősít a tartalomra, és a rád száradt szavak, képek lecsorognak, egyszerűségük eggyé válik, végül leülepszik, mint anyád főzte, gőzölgő húsleves a terített asztalon. Papp Ákos (1965-)

Felhasítom az éjszakát, szivárogjon a képzelet ködborított égen át, hol végtelen híd fölött játékvonat zakatol, mindig csak jön, sosem érkezik, mint ahogy én sem tudtam megérkezni semmikor. Házunk udvarában mesekönyvből kitépett lapok, ottrekedt csínytevések, szélfútta lábnyomok között lépek, ahol indulás az érkezési oldalon, kerekeskút torkán rozsdás gyermekévek, lavórban ázott kocsmaillatok, apám pohárba fulladt napjai, málnaszörpillúziók, sörhabok, bezárt ajtók mögött mesék a konyhagőzben és sparheltre kozmált holnapok. Papp Ákos (1965-)

elengedem a fényt ujjaim közt folyóvizet levegőt fák árnyékát megbillent képeket szakadék fölé hajló virágillatot gyökérből font kötelet zuhanás közben maradást ajtókilincsen kezemet Papp Ákos (1965-)