Antal Balázs: térdeplő beszéd

letérdelek eléd és földig hódolok neked
hatalmas szorongás

megszűnt az agyam agy lenni
megszűnt a szívem szív lenni
mi kell még teneked én uram parancsolóm
legyőzőm oltalmazóm

te kísérsz engem eleitől fogva
megfogtad a kezem az óvoda ajtajában
neked adtam az ebédemet
mindennap az asztalra hánytam
de kitartottál mellettem
és másnap is vártál

kikísértél a nagyobb fiúk közé
neked adtam a gyávaságom
amikor azt mondták a rokonuknak húzzak be
hogy aztán nyugodtan bánthassanak
mert én is a magamnál kisebbet vertem

felkísértél a hegyre amikor focizni indultam
neked adtam a szégyenem
a többiek a nagy cseresznyefán lógtak
közéjük keveredtem a szabad réten a fa alatt
amelyért nem nyúltam amelyre nem másztam

pedig azt se tudtam hogy az valakié

és ezért nem értettem
hogy a kezed között vagyok
csak mikor hazafutottam a botos ember elől
és aztán az ablakban álltam a karjaidban
izzadva fuldokolva
hogy vajon utánam jön-e
pont énutánam

ott voltál amikor túl jó tanuló lettem
a túl rosszak között
és neked adtam a büszkeségem
mikor túl jómódban éltem
a túl szegények között
neked adtam a szerénységem
mikor túl gyenge voltam
a túl erősek között
neked adtam a meghunyászkodásom
ott voltál az úttörőtáborokban
messze hazulról de
miattad ott sem voltam egyedül magamban
neked adtam a magányom

és nem hagytál magamra a kollégiumban sem
mikor elhagyott gyerekkorom minden érzése tárgya
ott voltál amikor paraszt lettem a városiak között
ott voltál mindegyik nyomorult pillanatomban
mintha vadásztál volna rájuk de nem kellett
magamtól odaadtam neked
még külön meg is kerestelek ha te nem kerestél

hány városba kísértél el
vagy ha nem jöttél velem
hát hányszor utánam siettél
megtaláltál megfogtad a kezem
hideg sötét szobákban
neked adtam a vacogásom

te vezettél el a vonatokig
mindegyik utazáson
pakoltad össze a csomagom
és kérdeztél rá hogy ez meg az vajon bent van-e
küldtél vissza még egy-egy valamiért
izzasztottál később eszembe juttatva azt ami mégsincs nálam
fullasztottál hogy ugyan mi nem lesz ott majd rendben
hogy ugyan hol alszom és kikkel és hogyan szólalok meg
és egyáltalán mit csinálok én ott mért nem jó nekem otthon
mennyi verejtéket mennyi fulladást
asztmás nehézlégzést
adtam neked perceim óráim legjavából

minden szerelemben ott lesekedtél
mennyit törtem le a szép érzéseimből neked
és hány barátságba tetted bele a kezed
hogy végy belőle ameddig meg nem telik a markod
cserébe te mindig magadból adtál egy részt
mindig eleget adtál a legdrágább súlyaidból

én mindent otthagytam a házban ahol felneveltek
mindent amit érdemes lett volna elhozni
amiért érdemes lenne visszamenni
csak te jöttél el onnan velem
hogy ma is itt légy még
itt ülj itt állj itt lihegj itt heverj
kuporodj amikor kuporodom
kapaszkodj amikor kapaszkodom
álmomban másik házba költöztess
visszavigyél bukottként valamelyik iskolámba
szembesíts olyasmikkel amikre nem kéne emlékezni
kecsegtess olyasmikkel miket nem tudok elérni
felébressz olyasmikért amikkel nem tudok mit kezdeni

hogy uralkodj egyetlen életemen
amit nem veszel el
ami nem kell neked
csak rettentő markodban tartod

legrégibb barátom
legrégibb kedvesem
egyetlen örökségem
uram teremtőm
hatalmas hasonmásom

legeslegvégül kit kérhetnék meg
mást ha nem téged
hogy segíts
én már ne adjalak tovább

Antal Balázs (1977-)