Fuchs Éva: Ismeretlen ismerős

Szépen vasalt hétköznapjait
a szekrény mélye rejti mind,
néha fejébe nyom egy kalapot
és magára ölt egy ünnepnapot,
ilyenkor nagyon szép.
Végigsétál a városon,
s mire az est átoson
a tereken, már otthon ül,
lassan elbomlik a nap,
mint egy rossz csomó
azután újra megvirrad,
és újra látom őt,
az ismeretlen ismerőst,
nem tudom, honnan ismerem
amikor szembejön velem
mellettem elhalad
s már csak árnyékát
visszhangozzák a falak…

Fuchs Éva (1949-)