Wolfgang Bächler: Egy utca, egy fa, egy kőfal

Egy utca, egy fa, egy kőfal, egy ablak,
egy álom, amely egyszerre visszavisz
egy házba, egy lányhoz,
egy város piacterére,
amelyet elhagytál tizenöt éve.
Egy levél, egy kanóc, egy arc, egy ajtó.

Egy kétezer éve Delphiben
ébredt szerelem, egy iskolapad,
egy letörölt falitábla,
egy görög nyelvtan,
Rondanini Medúza-fője,
egy atlasz, amelyben a tenger
olyan búzakék volt,
amilyennek később sehol se láttad.
Egy fa, egy kőfal, egy ablak,
egy levél, egy kés, egy kagyló,
egy kanóc. De eltűnt az arc, el az ajtó.

És újra kerítésrácsok árnya,
a hontalanság apátiája.
Az égbe vezető mezei ösvényt
már annyi éve fölverte a fű!

Lapozunk atlaszokban, emlékeinkben,
és keressük a várost, a kőfalat, a lombot,
keressük az oszlopsort, a kaput, a tengert,
a nagy érzést, az elfeledettet,
azt az elvesztett mondatot.
De csak szó-morzsákat találunk, köveket.
üres kagylót, elsárgult levelet,
rozsdás a kés, nem támad lángja a kanócnak,
kapuk, ablakok, ajtók becsukódtak.
Se arc mögöttük, se moccanás.

Rab Zsuzsa fordítása

Wolfgang Bächler (1925-2007)