Philip Levine: Ne kérj semmit
Helyette sétálj egyedül este,
menj ki a városból a rétek felé,
aludj a sötétedő ég alatt;
a lépteid felverte por átalakul
föld felé hulló arany esővé,
egy ismeretlen isten ajándékaként.
A kanális mentén a platánok
és az a pár völgyi nyárfa visszafogja lélegzetét,
miközben átlépdelsz a fahídon,
ami sehova nem vezet, ahol még nem jártál,
mert ez a séta megismétlődik
egyszer vagy többször naponta.
Ezért látsz a távolban,
túl az alacsony dombok első emelkedőin
férfiakat és nőket öszvérhátra kapni,
lóháton, néhányat gyalog, az elveszett család,
nem imádkoztál, hogy láthasd őket, ők
imádkoznak, hogy láthassanak,
kántálnak és énekelnek,
hogy az utolsó napsugárba csalják a holdat.
Mögötted a város ablakai pislákolnak,
bezáródnak a házak, előtted a mély víz felett
zeneszerűen halnak el a hangok, és eltűnnek aztán;
még a gyors, bukdácsoló pintyek
is belemenekülnek a füstbe, és az egyetlen út,
holdfényben fehéren, mindenhova vezet.
menj ki a városból a rétek felé,
aludj a sötétedő ég alatt;
a lépteid felverte por átalakul
föld felé hulló arany esővé,
egy ismeretlen isten ajándékaként.
A kanális mentén a platánok
és az a pár völgyi nyárfa visszafogja lélegzetét,
miközben átlépdelsz a fahídon,
ami sehova nem vezet, ahol még nem jártál,
mert ez a séta megismétlődik
egyszer vagy többször naponta.
Ezért látsz a távolban,
túl az alacsony dombok első emelkedőin
férfiakat és nőket öszvérhátra kapni,
lóháton, néhányat gyalog, az elveszett család,
nem imádkoztál, hogy láthasd őket, ők
imádkoznak, hogy láthassanak,
kántálnak és énekelnek,
hogy az utolsó napsugárba csalják a holdat.
Mögötted a város ablakai pislákolnak,
bezáródnak a házak, előtted a mély víz felett
zeneszerűen halnak el a hangok, és eltűnnek aztán;
még a gyors, bukdácsoló pintyek
is belemenekülnek a füstbe, és az egyetlen út,
holdfényben fehéren, mindenhova vezet.
Gyukics Gábor fordítása
Philip Levine (1928-2015)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése