Billy Collins: A jelen

Sokat beszéltek már a jelenben való létről.
A guruk szerint ez az a hely, ahol ott kell lenni -
olyan, mint a belváros legújabb menő klubja,
de úgy látszik, senki sem tud útbaigazítást adni.
Nem látszik kívánatosnak, sőt még csak lehetségesnek sem
minden reggel felkelni és elkezdeni
egyik másodpercből a másikba csúszni,
még csak kimerülten megint ágyba nem zuhansz.
Aztán például múlt se lenne,
a sok ízlelgethető és megbánható eseménnyel,
és jövő sem, a hely, ahol majd meghalsz,
miután repültél egy kört a rakétahátizsákkal.
Az a baj a jelennel,
hogy mindig eltűnőben van.
Vedd azt a pillanatot, amikor
pont kerül ennek a mondatnak a végére - már el is múlt.
És mi a helyzet azzal a pillanattal,
amely a kalapácsütés
és az ujjadba hasító éles fájdalom
között telik el?
És mi a helyzet azzal, amikor
a poén már elhangzott,
de még nem értetted meg a viccet?
Tényleg azt szeretnék a bölcsek, hogy itt éljünk,
ebben az átmeneti cikkanásban, ebben a pici kis résben,
ami akkor jön létre, amikor órák óta
keresed a belvárosban azt az új klubot,
és már épp feladnád, hazafelé véve az irányt?


Kőrizs Imre fordítása

Billy Collins (1941-)