Jean Cocteau: Két vers az álomról
1.
Ó, arcodon e pillanatnyi szélcsend
Rémít, míg álmodol;
Múmiaként századok mélyén élsz lent
S nézel, álarc alól.
Egy régholt királynő gazdag képmása él
Tekinteted helyett,
Míg balzsamozza éj és szenvedély
Sötétre testedet.
Ó, tengerek foglya, vadmadaram,
Királynőm, légy szabad;
Álmaid zúgása közt halld szavam,
Merítsd fel arcodat.
2.
Tétovázva állsz álmaid fölött
E sötét vizeken.
Attól félsz, hogy én veled merülök?
S osztoznod kell velem.
Ó, ne félj, engem más álom szorít,
S míg tart e zuhanás,
Téged holt barátok közé vegyít
E nehéz látomás.
Kószálsz az erdőn, látod a tanyát;
Egész gyermekkorom.
Míg a mélyt, mely téged magába zárt,
Sohasem járhatom.
Édes volna zavarni álmodat,
Mint ki veled lakik.
Félek a perctől, hogy felkelt a nap
És kettős szárnyra nyit.
(Gyarmathy Erzsébet fordítása)
Ó, arcodon e pillanatnyi szélcsend
Rémít, míg álmodol;
Múmiaként századok mélyén élsz lent
S nézel, álarc alól.
Egy régholt királynő gazdag képmása él
Tekinteted helyett,
Míg balzsamozza éj és szenvedély
Sötétre testedet.
Ó, tengerek foglya, vadmadaram,
Királynőm, légy szabad;
Álmaid zúgása közt halld szavam,
Merítsd fel arcodat.
2.
Tétovázva állsz álmaid fölött
E sötét vizeken.
Attól félsz, hogy én veled merülök?
S osztoznod kell velem.
Ó, ne félj, engem más álom szorít,
S míg tart e zuhanás,
Téged holt barátok közé vegyít
E nehéz látomás.
Kószálsz az erdőn, látod a tanyát;
Egész gyermekkorom.
Míg a mélyt, mely téged magába zárt,
Sohasem járhatom.
Édes volna zavarni álmodat,
Mint ki veled lakik.
Félek a perctől, hogy felkelt a nap
És kettős szárnyra nyit.
(Gyarmathy Erzsébet fordítása)
Jean Cocteau (1889-1963)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése