Stefano Maldini: versek

Játszani csak, biciklin
körözve Forli terén.
Ez lesz az élet, tán
ez a körben keringés,
mindig, mind öregebben,
egyre egyformábban? Ez
a nyugodt szellő,
mondjuk magunknak, e nyár
végi levegő,
melyet orrunkkal hasítunk,
lágy simogatás lesz
az utca kövén.
*
Elvesztem ma benned,
mint friss kút
az est állóvizében,
és most fecseg az egész világ. Nem
a test és az elme űrje volt,
még lábhegyem is tudja ezt,
amint keresztezi lábfejed, és megérzi
még az erre járó kutyák, sirályok
leheletéből összeadódó sóhaj is,
a csenddel színültig telt tárgyak fénye,
majd hirtelen feltámad a szél,
a víg-örömízű szél.
*
Így érkezel, váratlanul
néhány egyszerű mozdulatban, mint
az élet nagy változásai,
akár egy fonállal játszó macska,
az ujjak néma tánca,

így érkezel, végtelenül,
súlytalan csak elsuhansz,
könnyedén, mint gombolyag,
mint decemberi ködpamacs,
amely fehérre festi a tengert.
*
Két kezedet úgy tartod, mintha ágat,
mely táncol a levegőben,
s árnyékában oltalmaz. Csípőd
bizonytalan vasúti töltés,
leomlik lassan a rárakódó
emlékek ritmusa alatt.

Ha tudnád, hogy hideged
már ott volt az engem
átszelő éjszakákban,
hogy sóhajod éppen most
ér oda, hova érkeznie kell.

Váratlan találkozásunk
belsejébe leszállt a tél
rézsútos fénye s vele
együtt a csend is. A

hajerdő sűrűje előtt megállok,
te újra kibontod magadat, szélben
hajladozó, átlátszó sás vagy
az estben, mint mikor
engem kerestél.

Ki tudja?


Demcsák Katalin fordítása

Stefano Maldini (1972-)