Billy Collins: Az életem

Néha ceruzával és vonalzóval húzott
egyenes vonalnak látom,
mely átmetszi a világ körét,
vagy ujjnak, mely kíváncsiságból
lazán belebök egy füstkarikába,
ám akkor kibújik a nap,
vagy megcsörren a telefon,
és vége tűnődésemnek,
hogy egyvalami-e,
nagy gomoly légből és emlékezetből,
vagy többvalami,
kis mezővárosok füzére,
melyeken át sötét út kanyarog.
Vegyük úgy, hogy mező,
melyet naponta kapálok,
kapálok és énekelek,
aztán majd egy barázdájában elalszom,
vagy most, túl több mint a felén,
résre nyitott ajtó,
ereszről csepegő eső.
Mint a tiéd, lehet akármi,
fészek egyetlen tojással,
ezer szobához vezető folyosó –
bármi, ami a látókörbe kerül,
ha behunyom a szemem
vagy egy ablakból nézelődöm,
úgyhogy vannak napok,
amikor azt gondolom,
egyszerre lehet minden és semmi.
De ma reggel fekete pulóveremben
– nyitva az ablak a függöny mögött –,
szemüvegben ülve az ágyban,
tó vagyok, versem üres csónak,
és az életem szellő,
mely átsuhan az egész jeleneten,
mozgásba hozva mindent,
amit megérint,
a víztükröt, a petyhüdt vitorlát,
még a partmenti nagy lombos fákat is.


Szilágyi Mihály fordítása

Billy Collins (1941-)