Molnár József: Gershwin

Fázik a Duna-part, s a fák torokfájósan
köszörülik a jó reggelt,
a folyó megrepedt tükre a
káromkodásokat nyeli el,
a szél unott an ácsorog az utcán,
egy autó keresztül szúrja a zebrát,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

Lógatom lábam a hídról,
tévedések vígjátékát rendezik itt,
a halász hiába spekulál,
nem gazdagszik meg a szemétt ől, mit kifog,
egy sárga villamos óvatosan dudál,
a koldus cseppenként nyalja az imát,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

A hegyeket házfalak tartják,
ma néma a nevetés,
visszhang a nincsen,
varnak az ingre gondot
ügyes bolondok,
s nyakba valónak kolompot árulnak,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

Egy oszlopnál kurva-idó áll,
beszélgessünk, mondja a papnak,
egymást gyóntatva tovább állnak;
szóváltások, nem értem a slukkot,
szívnak, beszívnak, hurokkal
fognak rókát,
csukára rúgják a bőrt, mely szakad,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

A vadlúd elszédül a tánctól,
nehéz a szerelem,
az oszlopok levegőben lógnak,
sziklába fut minden arany óra,
sok-arc kiabál, hinta-palinta,
ha itt lenne József Attila,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

Egy veréb pamutból köt álmot,
a levelek lecsúsznak az ágról,
néha a szó is fehérebb,
ablakból ugrik a kaszkadőr-élet,
mára elég egy merénylet,
olcsó sörtől olcsó az élet,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

Néha elég lenne néznem,
nem szólva meg a tájat,
és felejteni bölcsen,
hogy nincsen szárnyam,
mit átruházhatnék a menekülőkre,
az éhező jót nevetőkre, kik messziről
nézik a süllyedő hajót,
másutt , máshol volna jó!?,
de itt van jó meleg cipó,
és a sokszor üldözött szó itt
visszhangzik a hegyről,
visszhangzik a honról, mely a szívet
a fagyos holdból fonja, mitől lenne
az hideg másképp.
bár ez a föld ajándék,
a hajóból kihallatszik Gershwin.

Molnár József (1961-)