José Eduardo Degrazia: Hogyan kell házat építeni

Vannak emberek, akik a dolgok tökéletlenségén siránkoznak,
én épp ellenkezőleg, a befejezetlent értékelem.
A repedés a falon, ami eltűnik, az számít,
hosszú nyári délutánokon,
a borfolt a vasárnapi asztalterítőn,
őszi éjszakák lángoló szerelmi emlékét őrző
folt a régi faágy ágyneműjén,
Becsülöm a kőtörmeléket és a romokat,
a sikertelen, de meg nem szűntetett projekteket,
melyekről már mindenki lemondott.
Talán azért, mert a lelkem is foltozott,
tányér-, csésze- és pohárszilánkokból áll össze,
kések, villák és kanalak patinájából,
mely a régi ház ősi iszapjába süllyedt;
talán azért, mert azokból az anyagokból vagyok,
melyekből az élet- és halálvágy tevődik össze,
valamint az öreg nagynénik és elődeim portréiban
felejtett álmokból.
A régi, elveszett dolgok közt turkálok,
egy titkos házasság padlóján,
az elgurult gyöngyszemekre figyelek:
nem találhatók, mégis léteznek és ragyognak.
A tökéletlenséget látva, talán kedvet kapok újra belekezdeni,
mintha valaki széllel szemben házat építene.

Balázs F. Attila fordítása

José Eduardo Degrazia (1951-)